ChromaGen olvasáskor

A ChromaGen színes szemüveglencséket David Harris angol professzor találta fel. 1989-től alkalmazzák világszerte a diszlexia korrigálására, mint segédeszközt.
Hogyan lehetséges, hogy egy színes szemüveg megkönnyíti az olvasást?
Először is a diszlexia egyik leggyakoribb okából kell kiindulnunk. Ez pedig az, hogy az olvasási nehézséggel kűzdőknél a látópályában az idegsejtek ingerület vezetési képessége lassúbb a kelleténél, ezért a fény által keltett idegimpulzusok a látópályában bizonyos szakaszokon összetorlódnak, és innen az ingerület már szabálytalanul halad tovább az olvasási folyamatban résztvevő felsőbb idegi központokba. Így érthető, hogy a válaszreakció is szabálytalan lesz, azaz a két szem mozgatóizmai egymástól függetlenül nem megfelelő beidegzést kapnak, tehát nem tudnak egyazon pillanatban egyszerre ugyanarra a pontra nézni.
Hogyan segíthet ezen egy színes szemüveg?

Olvasáskor az egyik fő alapinger a fény. A színes szűrőkkel a fehér fényből bizonyos hullámhosszakat bizonyos mértékig kiszűrünk, ez egy megváltoztatott alapingert jelent , amely által keltett ingerület pont olyan tempóban /tehát lassabban/ halad végig a látópályában, mint amilyen tempóban az éppen vizsgált diszlexiás páciens idegsejtjei képesek azt átvezetni. Tehát megszűnik az összetorlódás az érző részen.és eredményként a két szem mozgatóizmai egymással összhangban lévő beidegzést kapnak , a két szem képes lesz egyazon pillanatban ugyanarra a pontra tekinteni, és ez nagymértékben javítja az olvasási készséget.

Magyarországon 2002-től dr Csobay Ildikó szemész főorvos alkalmazza ezt a módszert . Gál Judit tanárnővel közösen kidolgoztak egy speciális vizsgáló és utánkövető, távoktató programot, amely a ChromaGen módszer egy továbbfejlesztett változata. Jelenleg már több mint 700 páciens viseli a színes munkaszemüveget megelégedettséggel.

A vizsgálar három részből áll.
Teljes körű szemvizsgálat, hogy nincs-e valamilyen szemészeti oka az olvasási nehézségnek.
Ezután kiválasztják azt a színes szűrőkombinációt, ami segíti az olvasást a ChromaGen vizsgálati protokoll alapján.
Majd átkerül a páciens a tanárnőhöz, ahol a tanárnő leméri a szemüveg hatékonyságát egy magyar nyelvre adaptált nemzetközileg is alkalmazott olvasóteszt segítségével. A színes lencséknek azonnal van hatása . Az olvasási sebesség nő, a hibaszám csökken, a szövegértés javul. A páciens azonnal érzi a változást , a kísérő, hozzátartozó hallja a különbséget.
A vizsgálat végén a páciens maga dönti el, hogy kívánja-e megrendelni a lencséket, vagy nem.
Az utánkövető program keretében minden pácienssel folyamatos a kapcsolattartás.
A ChromaGen program keretében a komplexitásra való törekvés a cél. Amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy egyéb területen is segítségre van szükség, a megfelelő szakemberekhez irányítják a pácienseket: logopédus, fejlesztő pedagógus, foniáter, fül-orr-gégész, neurológus, pszichiáter .

A ChromaGen színes szemüvegek segédeszközök, amelyek segítik a diszlexiás páciensek és a velük foglalkozó fejlesztő pedagógusok munkáját egyaránt.
A vizsgálatokat jelenleg a Campona Optiris szemüvegszalonjában végzik.

Részletes felvilágosítás:
dr.Csobay Ildikó: 06 309 329681
Gál Judit: 06 304162840
Bejelentkezés vizsgálatra: 06 1 4243370
További tudnivalókért nézzen körül honlapunkon.

 

oldal tetejére